2017. július 16., vasárnap

15. évközi vasárnap


Hirdetések
Szeptember 1-ig az esti misék 7-kor kezdődnek.
Jövő héten, ministránstábor miatt a hétköznapi misék elmaradnak, pénteken este lesz mise.
Felolvasásra várunk jelentkezőket a Kalászi templomban. A hátul kitett lapon lehet jelentkezni.
 
Bíboros atya augusztus 1-el új plébánost nevezett ki Budakalászra és Szentistvántelepre Kelemen László személyében. Kálmán Józsefet a Külsőferencvárosi Szent Kereszt plébánia ellátásával bízta meg. Kérem a hívek imáját, hogy a helyezést és az új helyen a szolgálatomat Isten akarata szerint tudjam ellátni.
 
Napközis Cserkész-ovit szervezünk július 24-28 között a Szentistvántelepi hittantermek és templomkertben 3-7 év közötti gyerekeknek. Ételről, játékról, elfoglaltságról, vezetőkről gondoskodunk. A költség 13.000Ft gyermekenként. Jelentkezni Csondor Péternél vagy a bozotkopo@gmail.com-on
 
A héten Kármel Hegyi Boldogasszony, Zoborhegyi remeték, Szent Hedvig királyné, és Brindisi Szent Lőrinc ünnepe lesz. Isten éltessen mindenkit, aki a héten ünnepli születés vagy a névnapját.


Szombat Szentistvántelep 19.00 élő Lazanyi Krisztáért és Faigel Gyuláért
Vasárnap:           Budakalász 8 püspök szándékára
       Szentistvántelep 10 +Jámbor Gyuláné
       Budakalász 19 óra +Ruskonirs családért
Hétfő Budakalász 19 óra elmarad
Kedd Szentistvántelep 19 óra elmarad
Szerda Budakalász 7 óra elmarad
Csütörtök Szentistvántelep 19 óra elmarad
Péntek Budakalász 19 óra szabad
Szombat Szentistvántelep 19.00 +Borbála és +Endre házaspárért és szüleiért Teréziáért és Antalért
Vasárnap:           Budakalász 8 püspök szándékára
       Szentistvántelep 10 élő és elhunyt családtagpk
       Budakalász 19 óra szabad
 
Budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport július három vasárnapján tanszergyűjtést szervez az általános iskolába járó, rászoruló diákok részére.
Kérjük a tárgyi adományokat a templomokban kitett "TANSZERGYŰJTÉS" feliratú dobozokba, a pénz adományokat pedig a "KARITÁSZ" feliratú perselyekbe szíveskedjenek elhelyezni! A beérkezett tanszereket augusztus első hétvégéjén vehetik majd át az érintettek szüleikkel. Adományaikat előre is hálásan köszönjük!


Ferenc pápa Panaszkodni tilos! – üzeni a Ferenc pápa ajtaján levő felirat

Panaszkodni tilos! – üzeni a Ferenc pápa ajtaján levő felirat

2017. július 14. péntek 18:36

Panaszkodni tilos! – ez a felirat fogadja a látogatókat Ferenc pápánál, aki korábban is hangoztatta már, hogy örökös panaszkodás helyett tevékeny és örömteli egyházat és hívőket szeretne maga körül látni.

 

A katolikus egyházfő a vatikáni otthonaként kiválasztott Szent Márta-házban helyezte a feliratot saját lakosztályának bejárati ajtajára. Egy vendége fényképezte le a pápa engedélyével, és juttatta el a La Stampa olasz napilapnak.

A nagyméretű, piros betűs felirat az olaszországi hivatalokban és más intézmények falain gyakran látott tiltótáblákat idézi, amelyek általában a dohányzást, szemetelést vagy mást tiltanak jogszabályokat idézve és esetleges szankciókkal fenyegetve.

A panaszkodást tiltó tábla az 1. számú „egészség- és jólétvédő” törvényre hivatkozik. Hozzáteszi, hogy a tiltást megszegők „áldozatszindrómában” szenvednek, éppen ezért hangulatuk romlik és csökken a problémamegoldó képességük. Kétszeres szankció vár a tábla szerint azokra, akik a panaszkodási tilalmat gyerekek közelében szegik meg.

„Ahhoz, hogy jobbá váljunk, képességeinkre kell koncentrálni saját korlátaink helyett: hagyj fel tehát a panaszkodással, és tégy azért, hogy javíts az életeden!” – olvasható a táblán az apró betűs felirat, amelynek szerzője, Salvo Noe olasz pszichológus személyesen adta át Ferenc pápának a táblát június közepén egy vatikáni audiencián. Az önmegvalósításról és személyiségfejlesztésről írt utolsó könyvében Salvo Noe Ferenc pápát is idézte.

A pápa annyira megörült a táblának, hogy kiragasztotta vatikáni ajtajára.

Ferenc pápa megválasztása óta többször hangoztatta, hogy az evangélium üzenetét örömmel hirdető egyházat és hívőket szeretne maga körül látni. Az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában az egyházfő azt írta, a keresztényeknek néha olyan az arcuk, mintha savanyúságot ettek volna ahelyett, hogy örülnének keresztény életüknek.

A La Stampa megjegyezte, hogy Ferenc pápa talán ezzel a táblával jelezte a közvéleménynek és a sajtónak is, hogy nem felel meg a valóságnak az utóbbi időben róla festett kép, amely szerint állandó problémák terhelik a Vatikánt és az egyházat. Ferenc pápa jókedve és iróniája nem múlt el – vélte a La Stampa.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése